A Mi Helyünk!!!:D:D:D

Ezen az oldalon sokmindent lehet találni!! Remélem jól szórakoztok majd!!

Az idei ősz már augusztus végén beköszöntött, nem halogathatjuk tovább, hogy megmutassuk, mi az öt változás a színek, formák, anyagok, kiegészítők terén.


A télváró időszak trendjeit, már több mint fél éve meghatározták a nagy divatházak. Idén olyan irányvonalak valósulnak meg a hideg szezonban, amelyek közül bármelyikünk választani tud magának, ugyanis annyira sokszínű. Ezek közül mutatunk meg most öt újdonságot.

Színek

Ha már a sokszínűség szóba került, végre egyértelműen kijelenthetjük, hogy a 2010-es ősz és tél igazán színes lesz. Legalábbis a tervezők asztaláról számtalan élénk szín került be az őszi/téli kollekciókba. YSL kiegészítői, a középkategóriás Mango ruhadarabok, a Louis Vuittonnál megjelent Marc Jacobs ruhák, mind-mind színesek, a kanári sárgától a kármin piroson át a természetes púder színig minden jelen lesz. Végre az igazi trendkövetők feldobják majd a téli szürkeséget.


Anyagok

Kelmék tekintetében ez a szezon abszolút megengedő. A selyem és a muszlin, a lágy esésű szövetek megjelenése a téli divatkollekcióban biztosan nem a praktikussági szempontoknak igyekszik megfelelni. Ezek a vékony, lágy anyagok leginkább kiegészítőkben - sálak, kendők – jelent meg eddig a hideg évszakokra tervezett ruhák mellet, viszont idén a lengő muszlinruha, a fényes selyemszoknya trendszerűen jelenik meg a szőrme alatt. Ezek mellett a kelmék mellett a nagy, kötött gyapjú kabátok, pelerinek, ponchók természetes színekben lesznek jelen. A kontraszt éles, meg kell szoknunk.


Korok

Mint minden évben, 2010-ben is visszanyúltak egy korábbi stílusirányzathoz a divatvilág tervezői. Idén az ötvenes évek szabásvonalai, mintái, színei jelennek meg a legtöbb női kollekcióba. Érdemes megnézni Marc Jacobs terveit, amelyek a Louis Vuittonnál jelentek meg: extra nőies darabjai a század közepi amerikai stílusát idézi, ha valaki ismeri a Reklámőrültek (Mad Men) című sorozatot, könnyedén felismeri azokat a tipikus ismertető jegyeket, amiket ez a kor hozott. A ruhák kiemelik az alakot, a hangsúly a mell, a derék és a csípő vonalán van, a lábakat nem mutatják meg teljes egészében, de amit igen, azt szuper nyúlánknak állítják be, méghozzá extra magas sarkakkal.


Formák

A szabások is többfélék lesznek az idei szezonban. Ne lepődjünk meg, ha hol lebernyegekbe öltözött nőket, hol pedig a test vonalát követő ruhákba bújtatott csajokat látunk felbukkanni ugyanabban az évszakban, városban, közegben. A militáns szerkók, az etro stílus (a retro és az etno keveredés) és a férfi kellékek (zakó, kalap, szövetnadrág) mind-mind jelen lesznek idén ősszel és télen, viszont ezeket keverni is lehet, hiszen nem egy nagy divatház kifutóján láthattunk olyan szetteket az őszi kollekciókban, amelyekben ötvözték a lágy esésű anyagokat a feszes vászonnal, óriási szőrme kiegészítőkkel. Mindent szabad.


Kiegészítők

Nagyon érdekes, hogy a nyolcvanas évek műanyagot idéző anyagai, színei le is futottak egy-két szezon alatt. Több divatszakértő is említi a válság hatását a 2010-es őszi/téli kollekciójával kapcsolatban. Egyesek kifejezetten hangsúlyozták, hogy a stylistok, tervezők valójában azért igyekeznek visszatérni a természetes anyagokhoz, hogy azokat a környezetünkből, kvázi a természet ajándékaként legyenek beszerezhetőek. Emiatt megjelenik a csont, a szőr, a bőr és a természet színeiben pompázó gyapjú is az öltözékekben.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 15
Heti: 19
Havi: 37
Össz.: 10 149

Látogatottság növelés
Oldal: Őszi/téli divat
A Mi Helyünk!!!:D:D:D - © 2008 - 2024 - ppoolleettoldala.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »